Életrajz
1958-ban születtem Budapesten, Baross Gábor telepen. Gimnazista koromban kezdtem el fényképezni az osztálytársakkal, mialatt a Budai Nagy Antal Gimnáziumban koptattam a padot és bosszantottam a tanárokat. Érettségi után a Magyar Távirati Irodában helyezkedtem el, mint világosító. Ez azt jelentette, hogy a legnagyobb fotográfusok táskáját vihettem és én voltam a "fény". Főképp kulturális témákat dolgoztunk fel, színészeket, festő-, szobrász- és zeneművészeket, színházi előadásokat, egyszóval mindent, ami a témával kapcsolatos. A fotós szakmai ismereteim a Práter utcai fényképész szakiskolában tanultam, majd elvégeztem a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémia képszerkesztő-laptördelő szakát. Diplomámat a PPKE HTK szakán szereztem.
Így a fényképezésen kívül több dolgot is megtanulhattam fiatalon, pl. az emberekkel való kapcsolatteremtést, a fotóslátást - ez persze másféle látásmódot takar, mint amit a hétköznapi szem észrevesz, ez már szinte abnormális. Gyakorolhattam a fénnyel való bánást - ami azóta sem engedelmeskedik. Az "igazi" fotografálás a zsennyei öreg 1000 éves tölgy árnyékában kezdődött, ugyanis ez volt az első publikált fotóm. Képeimmel eszményt, békét, harmóniát és értéket szeretnék felmutatni. Fotóim mellett nyugodtan el lehet menni. Nem a harsánykodásra törekszem, hiszen az életünkben is a nagy dolgok csendben, szerényen születnek meg.
A művésznek az a feladata, hogy felmutassa azt, ami van, a Teremtőt és művét, hiszen annyi érték és szépség van, ami felmutatható, ami mellett elmegyünk. A belső történésekre, ami az emberben történik legbelül, arra sajnos nagyon kevesen kíváncsiak. Én nem megörökíteni akarok, hanem az Örököt felmutatni. Géppel a kezemben élek és állandóan alkotok, hol fejben, hol fényképezőgéppel. Ezt a képességemet az Úristentől kaptam. Ez ajándék számomra, amit sokszor meg is tapasztalok. Ajándék, ahogy a kép elkészül, ajándék, ahogy örömet okoz másnak és magamnak is. A munkához a hátteret a feleségem biztosítja, minden elfogadásával, szeretetével.
Czimbal Gyula